Navigáció
Eladó Ingatlanok
Rendezés:   » Dátum szerint «   |   Ár szerint   |   Méret szerint
Tágas kockaház eladó Dunaföldváron !
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL REAL ESTATE AGENCY   bemutatja:   Felújításra szoruló, tágas kockaház eladó Dunaföldvár kertvárosi környezetében. A családi ház az 1960-as évek elején épült. Masszív tégla falai 3+1 szobát, konyhát, kamrát, fürdőszobát WC-vel, valamint közlekedőt és előszobát zárnak közre. A ház melegéről részben gázkonvektorok, illetve villanyradiátor és kandalló gondoskodik. Az épület egy részére külső szigetelés került, az igény szerinti felújítás új tulajdonosára vár. A 2158 m2-es telek első része udvar nyári konyhával, kúttal, füstölővel, ólakkal, garázzsal, hátul gazdálkodásra alkalmas terület található.   Az ingatlan megvásárlásához CSOK és banki hitel is igényelhető.   Irányár: 31,9 M Ft.   Irodánk teljes körű szolgáltatást nyújt Ügyfelei részére az eladó ingatlan forgalmi értékének meghatározásától, az ingyenes hirdetéseken és személyes bemutatáson keresztül, az energetikai tanúsítvány elkészítéséig és az adásvételi szerződés megszervezéséig.    A City Cartel Nemzetközi Luxus Ingatlaniroda Hálózat által közvetített ingatlanokat együttműködő partnereink az alábbi országokban ajánlják ügyfeleiknek: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Ciprus, Horvátország, Indonézia, Olaszország, Spanyolország.   ÜDVÖZLETTEL: VIZLER JÓZSEF INGATLANSZAKÉRTŐ - REALTY SPECIALIST +36 30-815-2529 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT DUNAFÖLDVÁR, BÉKE TÉR 7.
REPREZENTATÍV, EXKLUZÍV IRODA / ÜZLETHELYISÉG A DIPLOMATANEGYED SZÍVÉBEN   Budapest VI. kerületének patinás Diplomatanegyedében kínálunk eladásra egy 87 nm-es, klimatizált, belső kétszintes irodai ingatlant, amely ideális választás mindazok számára, akik vállalkozásukat presztízsértékű, ugyanakkor könnyen megközelíthető helyszínen szeretnék működtetni. Az ingatlan utcafronti bejárattal, modern belső kialakítással és világos, jól tagolt terekkel rendelkezik.   Kétszintes elosztása különösen praktikus: Alsó szint: elegáns előtér–recepció, egy irodahelyiség, konyha, mosdó és közlekedő Felső szint: két további irodahelyiség és közlekedő   Ez a kialakítás lehetővé teszi a hatékony munkaszervezést és a reprezentatív ügyfélfogadást, így az ingatlan nemcsak irodaként, hanem más üzleti funkciókra is kiválóan alkalmas. A környék adottságai kiemelkedőek: elegáns éttermek, kávézók, üzletek és szolgáltatások sokasága érhető el rövid sétával.   Az épület gondozott közös terekkel, portaszolgálattal és belső kerttel biztosítja a reprezentatív környezetet. A gazdaságos üzemeltetést az egyedi mérésű központi fűtés teszi lehetővé.   Közös költség: 65.847 Ft/hó   A közlekedési kapcsolatok szintén elsőrangúak: a közeli csomópontok révén a város bármely része gyorsan elérhető autóval és tömegközlekedéssel egyaránt.   TÖMEGKÖZLEKEDÉS Troli: 72, 73, 76 Busz: 105, 210, 210B Metró: M1 Éjszakai: 979, 979A     Ez az ingatlan nem csupán egy iroda, hanem egy inspiráló és professzionális munkakörnyezet, amely méltó keretet biztosít bármely vállalkozás hosszú távú sikeréhez.   Az ingatlan jelenleg bérbeadott, így befektetésnek is kiváló vételi lehetőség!   További információért és privát megtekintési időpontért várom megtisztelő hívását. Keressen bizalommal, szívesen állok rendelkezésére!     ÜDVÖZLETTEL:   BACSA BRIGITTA INGATLANSZAKÉRTŐ - REALTY SPECIALIST +36 30-815-2512 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT WWW.CITYCARTEL.HU
Eladó 12 szobás boutique hotel Budapest szívében, a Parlament szomszédságában Budapest belvárosának egyik legpatinásabb részén, a megújuló Garibaldi köz közvetlen közelében, pár lépésre a Dunától és a Szabadság tértől kínálunk megvételre egy 12 szobás boutique hotelt. A környék elegáns hangulatát a Parlament közelsége, a pezsgő kulturális élet, a kiváló éttermek és kávézók, valamint a remek infrastruktúra és tömegközlekedés garantálják.   Főbb jellemzők Teljes hasznos alapterület: 462 m² Elhelyezkedés: klasszikus belvárosi épületben, közvetlen utcai bejárattal Utcafront: három nagyméretű, harmonikaszerűen nyitható portál, melyek a jó időben teraszhangulatot biztosítanak Szintek száma: 2 Földszint Recepció Hangulatos bár/kávézó/reggeliző, kb. 30 fő befogadóképességgel Vendégmosdók Konyha és kiszolgáló helyiségek Félemelet 12 vendégszoba, mindegyik saját fürdőszobával (10 utcafronti, 2 udvari) Átlagos szobaméret: 17,5 m² + fürdőszoba Egyes szobák modern, padlótól plafonig érő nyílászáróval, mások klasszikus ablakokkal rendelkeznek Tágas lobby és további 2 raktár/kiszolgáló helyiség   Műszaki felszereltség Házközponti, gazdaságos fűtés 2 db korszerű, energiatakarékos központi klíma Teljes körű gépi szellőztetés Kondenzációs kazán és 1.000 literes hőtároló Kamerarendszer (beltéri és kültéri), digitális rögzítővel Tűzjelző- és menekülésjelző rendszer Beléptetőkártyás szobanyitás   Elhelyezkedés és környezet A hotel az V. kerület egyik legkedveltebb, mégis csendes, elegáns utcájában található. A Garibaldi köz felújítása már folyamatban van: díszburkolattal, zöldfelületekkel és hangulatos világítással válik még vonzóbbá a környezet. A környék biztonságos, közkedvelt, és könnyen megközelíthető metróval, villamossal vagy gyalogosan.   Befektetési lehetőség Az ingatlan tranzakciós típusa: üzletrész vásárlás projektcégen keresztül (share deal).   Személyes megtekintésért és további információért keressen minket bizalommal!    
Magyarországon Egyedülálló Luxusbirtok
C I T Y C Λ R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:     Tiszaszentimrén, közel a Tisza-tóhoz, eladó egy 16 éve épült, paraszt barokk stílusú kúria, összesen 6 teljesen berendezett design apartmannal. Ez a birtok nem csupán különleges építészeti alkotás, hanem kiemelkedő befektetési lehetőség is: a jelenlegi üzemeltetés bizonyítja, hogy az apartmanok jó profittal kiadhatók (Booking, Airbnb).   Főbb jellemzők 6 luxus apartman: 2 a kúriában, 4 különálló épületben Wellness részleg: sósvízű medence (9×4,5 m, 150 cm mély), 6 fős finn szauna, 5-6 személyes jakuzzi Különleges kerti építmény: boltíves kültéri tér, kerti sütésekhez és exkluzív eseményekhez Parkosított birtok: 13.000 m² összesen (9000 m² park + 4000 m² szomszéd telek), kertitóval, gyümölcsfákkal, rózsakerttel, levendulával és díszfákkal   Fenntartható, korszerű energiaellátás: 48 db napelem (14 kW) geotermikus hűtés-fűtés (padló, fal és mennyezet) 4 db 100 m mély fúrt kút automata öntözőrendszer Prémium kivitelezés: 37,5 cm Ytong falazat, háromrétegű üvegezés, kiemelkedő szigetelésű   Elhelyezkedés Tisza-tó: 15 perc Tisza-tavi Ökocentrum (Poroszló): 20 perc Eger: 45 perc Hortobágyi Nemzeti Park: 30 perc Budapest-Ferihegy repülőtér: 90 perc Debreceni repülőtér: 45 perc   Kiemelt befektetési potenciál A birtok jelenleg is apartmanházként üzemel, jól bejáratott vendégkörrel, kiváló online értékelésekkel. Igény esetén a működtető Bt. is átvehető, azonnali folytatási lehetőséget biztosítva.   Ez a kúria egyedülálló ritkaság a magyar piacon – luxus, tradíció és nyereséges befektetés egyben.     Ára: 1,060,000 Euro   DR. BOZÓ JÁZON Értékesítési munkatárs Luxury Specialist   +36 30 815 2517 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 3. emeletén található, 44,81 nm-es, (41,24 nm lakás 7,14 nm terasszal) 2 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant. A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel!   Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert   Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra   Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált   Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, hogy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen   Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást.   Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak. Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa
EGYEDI AJÁNLAT! Autentikus présház+pince eladó Bölcskén !
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL REAL ESTATE AGENCY   bemutatja:   „Piros levéltől vérző venyigék. A sárga csöndbe lázas vallomások. Szavak. Kiáltó, lángoló igék.”   Autentikus hangulatú, gyönyörűen felújított présházat és borospincét kínálunk eladásra a hozzá kapcsolódó összkomfortos lakással, a Tolna vármegyei Bölcskén. A borkultúrájáról híres Duna-parti település a fővárostól mindössze egy órányira fekszik, egyedülállóan szép pincesora számos rendezvénynek ad otthon az év legkülönbözőbb időszakaiban. A rendezett, folyamatosan karbantartott, közművesített utcák mentén szebbnél-szebb présházak sorakoznak, a hűvös pincék mélyén pedig öreg hordók dongái között érik a nemes nedű, melyet a tolnai  lankák ősi tőkéin nevelt a nyári napsugár. Ebben a csodálatos természeti környezetben, vén diófák hűs árnyékában áll az épület, amelyet gondos gazdái 2012-ben téglából emeltek. A 90 nm alapterületű, autentikus hangulatú pince masszív falai között szinte megállt az idő. A gyönyörűen faragott, tölgyfából készült kapu, a pácolt gerendák és zsalugáterek, a rusztikus bútorok mind-mind egy letűnt, büszke kor emlékeit idézik. A présház alatt téglával kirakott, hűvös, száraz pince tökéletes klímát biztosít a dongahasú hordók mélyén érlelődő boroknak. A présház tetőterében szigetelt, 90 nm-es, összkomfortos, 2 szobás lakást alakítottak ki a hozzá kapcsolódó nappalival, étkezővel, konyhával, fürdőszobával és WC-vel. A közművesített ingatlan fűtéséről hagyományos fatüzelésű, vízteres kandalló gondoskodik. Az épület melletti térkövezett pihenőhely és a bográcsozó kiváló lehetőséget kínál az itt élők számára a gondtalan pihenésre.   Ez a csodálatos ingatlan állandó lakóhelyet biztosíthat egy kisebb család számára, nyaralónak is használható, de akár kisebb rendezvények lebonyolítására is alkalmas lehet.   Irányár: 65 M.Ft.   Irodánk teljes körű szolgáltatást nyújt Ügyfelei részére az eladó ingatlan forgalmi értékének meghatározásától, az ingyenes hirdetéseken és személyes bemutatáson keresztül, az energetikai tanúsítvány elkészítéséig és az adásvételi szerződés megszervezéséig.    A City Cartel Nemzetközi Luxus Ingatlaniroda Hálózat által közvetített ingatlanokat együttműködő partnereink az alábbi országokban ajánlják ügyfeleiknek: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Ciprus, Horvátország, Indonézia, Olaszország, Spanyolország.     ÜDVÖZLETTEL: VIZLER JÓZSEF INGATLANSZAKÉRTŐ - REALTY SPECIALIST +36 30-815-2529 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT DUNAFÖLDVÁR, BÉKE TÉR 7.  
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY     Dunaparti álomlakás az V. kerület szívében – fiataloknak, diákoknak és befektetőknek! Eladásra kínálunk egy 47 nm-es, földszinti lakást, Budapest egyik legkedveltebb részén, közvetlenül a Duna-partnál. A lakás elhelyezkedése egyszerűen verhetetlen: éttermek, kávézók, egyetem ek, szórakozóhelyek és bevásárlási lehetőségek mind pár perc sétára elérhetők.   A kiváló közlekedés szintén nagy előny – a 2-es villamos, a 47-es és 49-es villamos, a 15-ös és 115-ös busz, valamint az M3 és M4 metróvonal 5–10 perc alatt gyalogosan elérhető.   Az ingatlan jó elosztású, két külön bejáratú szobával rendelkezik, a 4 méteres belmagasságnak köszönhetően pedig galéria kialakítására is van lehetőség. Plusz bónusz: igény esetén tároló is bérelhető. A lakás műszaki állapota modern és biztonságos: teljes elektromos hálózat csere pár éve, új nyílászárók, minden helyiségben padlófűtés, külön termosztátokkal, a meleg vizet vízmelegítő és villanybojler biztosítja. A berendezés megegyezés szerint az ár részét képezheti. A társasház gyönyörű homlokzatát szintén pár éve újították fel. Közös költség: 20.000 Ft/hó Ár: 84 M Ft     ÜDVÖZLETTEL: Polgár Anita   +36 30-815-2506 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 6. emeletén található, 70,84 nm-es, (66,86 nm lakás 7,96 nm terasszal) 3 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant. A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel! Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, hogy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást. Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak. Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 5. emeletén található, 58,21 nm-es, (54,25 nm lakás 7,92 nm terasszal) 2 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant. A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel!   Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert   Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra   Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált   Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, ho gy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást.   Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak. Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 5. emeletén található, 60,57 nm-es, (50,3 nm lakás 51,36 nm terasszal) 2 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant. A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel!   Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert   Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra   Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált   Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, ho gy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást.   Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak. Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 4. emeletén található, 58,23 nm-es, (54,25 nm lakás 7,95 nm terasszal) 2 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant. A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel!   Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert   Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra   Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált   Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, ho gy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást.   Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak. Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 4. emeletén található, 44,81 nm-es, (41,24 nm lakás 7,14 nm terasszal) 2 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant. A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel!   Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert   Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra   Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált   Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, ho gy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást.   Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak. Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 4. emeletén található, 43,55 nm-es, (41,36 nm lakás 4,37 nm loggiával) 2 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant. A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel!   Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert   Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra   Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált   Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, ho gy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást.   Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak. Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 4. emeletén található, 45,36 nm-es, (40,36 nm lakás 4,02 nm erkéllyel és 5,98 nm loggiával) 2 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant. A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel!   Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert   Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra   Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált   Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, ho gy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást.   Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak. Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa
Csak nálunk
A birtok, ahol bárki megvalósíthatja az álmait
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:    Időtlen ékszerdoboz a természet ölelésében – Egy kúria, egy villa, három melléképület – és végtelen lehetőség –   Hajnal, amikor a föld még álmodik A rét fölött fátyolszerű köd sodródik, engedve a felkelő nap aranyló simításának. A harmat ezernyi apró gyöngyként ragyog a fűszálakon, a levegő friss, szinte érinthetően tiszta. A kúria széles tornácáról a tekintet lassan végigsiklik a végtelen zöldön, majd megakad a mozdulatlanul pihenő lovakon. A kertben a medence víztükre úgy őrzi a hajnal színeit, mintha egy festő most tette volna le az ecsetet. A konyha felől frissen őrölt kávé illata bontja meg a csendet – a birtok lassan ébredezni kezd. Adatok – A birtok Elhelyezkedés: Bács-Kiskun vármegye, Kecskeméttől mindössze 30 km, könnyen megközelíthető Terület: 93.302 m² (9,3 ha), teljesen körbekerített, erdő és legelő öleli körbe Állapot: gondosan karbantartott, önellátásra alkalmas A birtokon található egy 1850-es években épült, felújított nemesi kúria kültéri medencével, egy 2010-ben épült modern családi ház, valamint több melléképület is. A terület teljesen bekerített, villanypásztorral védett, lótartásra is kiválóan alkalmas, de gazdálkodásra, pihenésre is ideális.   Délelőtt, amikor a múlt kinyitja kapuit A kúria előszobája finoman visszhangozza a lépések neszét. A könyvtárszoba félhomályában a napfény vékony aranycsíkokban érkezik, lágyan megpihenve a könyvek gerincén. A nappali padlója halk sóhajjal engedi a járást, a cserépkályhák még őrzik a tegnap melegét. A kert felé kilépve a lombok közt átsuhanó szellő az arcot simogatja, a medence vize mozdulatlan, akár egy zöld bársonyra helyezett drágakő. Adatok – A kúria Építés: 1850, klasszicista stílus, történeti értékek megőrzésével Alapterület: ~ 600 m², két szint Helyiségek: földszinten tágas előtér és nappali, hálószoba fürdőszobával, könyvtár, étkező, konyha, vendég toalett, emeleten közösségi terek, jelenleg 2 hálószoba, de akár több is kialakítható, fürdőszoba Felújítás: 2002-ben teljes szerkezeti és esztétikai rekonstrukció Fűtés: központi fűtés (Remeha), cserépkályha Az épület önmagában is kiváló vendégek elszállásolására, reprezentatív magánrezidenciának vagy kulturális központnak, ahol a történelem és a kényelem kéz a kézben jár.   Kora délután, amikor a fény bejárja a házat A villa keleti teraszát szinte öleli a napfény. A dombtetőről a tekintet aranyló gabonatáblákon és zöld erdősávokon siklik végig. Bent a nappaliban a fény és árnyék lassú táncot jár a falakon, a konyhából friss kenyér illata terül szét. A pince mélyén sorakozó borospalackok és a biliárdasztal mellett függő lámpa egy nyugodtabb korszak hangulatát idézi. Adatok – A modern főépület Építés: 2010 körül Alapterület: ~630 m² (pince + földszint + emelet) Helyiségek: nappali + 6 szoba, konyha, fürdőszobák, tárolók, istálló Fenntarthatóság: 17,6 kWp napelem, saját kutak, elektromos autótöltő Fűtés: gáz cirkó, padlófűtés, radiátor, fa kandalló A korszerű gépészet és az energiatakarékos megoldások miatt ideális választás prémium vidéki szállás vagy magas presztízsű családi birtok számára.   Délután, amikor a birtok mesélni kezd A birtok belső útja mentén a fűszálak között lágyan játszik a szél, a napfény apró foltokban táncol a kavicsos ösvényen. A melléképület árnyas tornácáról a legelő végtelen zöldje tárul fel; belső terei lakófunkcióra is könnyedén átalakíthatók, így akár vendégházként, személyzeti szállásként vagy műhelylakásként is új életre kelhetnek. Mögötte a hűvös istálló áll, ahol minden részlet a régi idők gondosságát idézi. A magtárban vaskos gerendák hordozzák a múlt súlyát, ugyanakkor tágas tere és karakteres megjelenése lehetőséget ad arra, hogy új funkciót kapjon. A tágas garázs akár 10 autó befogadására is alkalmas - emellett a telken belül több, kényelmesen kialakítható parkolási lehetőség is rendelkezésre áll, így nagyobb rendezvények vagy vendégforgalom esetén is bőséges a kapacitás. Adatok – Melléképületek „Gólyatanya”: 130 m² lakórésszé alakítható + 160 m² istálló Magtár: 200 m², 1850 körül épült, karakteres fa szerkezet Tároló: 30 m², 2012-es építés Garázs A tágas melléképületek lovasbázis, kézműves műhely, rendezvényhelyszín vagy vendégház funkcióra egyaránt tökéletes alapot adnak.     Alkonyat, amikor a jövő körvonalat kap A nap lassan leereszkedik, rézszínű sugarai puhán cirógatják végig a birtok sziluettjét. A levegőben friss széna és virágzó hársfa illata keveredik, a tornácon ülve hallani, ahogy a távolban egy ló patája tompán koppan a földön. Itt, ebben a pillanatban könnyű elhinni, hogy a hely nemcsak a múltnak és jelennek, hanem a jövőnek is otthont ad. Ez a 9,3 hektáros, gondosan karbantartott birtok ritkán kínálkozó, szabályozásban is támogatott lehetőségeket nyit meg a fejlesztők előtt — mindezt olyan környezetben, ahol a természet, az épített örökség és a modern infrastruktúra harmonikusan egyesül. Lehetőségek: 1. Nyugdíjas lakópark fejlesztése – A nyugalom és biztonság szigete Miért jó befektetés? A helyi szabályozás teszi lehetővé a kialakítást. Kb. 30 lakóegység kényelmesen elfér. Nyugat-európai és skandináv nyugdíjasok számára ez igazi kincs: biztonság, megfizethető élet, kulturális közelség és jó klíma. Kiemelendő, hogy a nemzetközi kereslet a vidéki, de magas szolgáltatási színvonalú nyugdíjas otthonokra növekszik. 2. Lovasbázis  – Ahol a szenvedély otthonra talál A lovasturizmus Magyarországon is kiemelkedő szegmens, akár külföldi képviselőkkel, vendégekkel. Kombinálható edzőtáborokkal, gyermeklovas oktatással és versenyekkel. Családi turizmus célcsoportját is lefedi. Egész éves programkínálat kialakítható. Iskolai kirándulások és nyári táborok fogadására is alkalmas. 3. Gasztrofalu és farm-to-table étterem – A természet íze a tányéron A helyi alapanyagokra épülő konyha mellett kézműves pékség, sajtmanufaktúra, méhészet és borterasz várhatja az ideérkezőket. Miért jó befektetés? A gasztroturizmus világszerte növekvő trend. A birtok mérete önellátó termelést is lehetővé tesz. Ideális esküvők és céges rendezvények gasztronómiai kíséretéhez. 4. Művésztelep és alkotóközpont – Ahol a csend ihletet ad Az alkonyi fényben aranyló mezők, a kúria könyvtárszobájának félhomálya és a teraszról nyíló végtelen panoráma – mindez tökéletes alkotói környezet festőknek, íróknak, fotósoknak. Nemzetközi rezidensprogramok, nyári művészeti táborok, galériakiállítások is megvalósíthatók. Egyedi, inspiráló környezet. A kreatív turizmus egyre népszerűbb célcsoport. Ötvözhető kulturális rendezvényekkel és workshopokkal. 5. Egészség- és rekreációs központ – A test és lélek harmóniája Jóga a természetben, állatterápiás programok, erdei sétányok és személyre szabott diétás konyha – a birtok tökéletes alapot ad egy átfogó wellness– és rehabilitációs központnak. Az egészségturizmus az egyik leggyorsabban növekvő iparág. Kombinálható hosszú távú gyógyászati programokkal és rövid hétvégi retreat-ekkel. Nemzetközi páciensek és vendégek bevonzása lehetséges.   A birtok ideális nagytestű állatok tartására (az új tulajdonos nyithat alpaka vagy struccfarmot, esetleg saját lovardát), továbbá alkalmas lehet egészség- és gyerektábor (fogyókúrás-, nyári-,sport-, művészeti- vagy kalandtábor), egészségügyi központ (állatterápiás-,rehabilitációs-, alternatív gyógyászati- vagy terápiás központ), kreatív műhely, turisztikai attrakció, képzési- kulturális vagy sportközpont, kalandpark, phenő- vagy nyaralópark, nyugdíjas otthon (idősek otthona), ökogazdaság, művészeti rezidencia, társasági klub, gasztrocentrum (főzőiskola, farm-to-table) esküvői-és rendezvényhelyszín kialakítására is – melynek csak a képzelet szab határt!   A csillagos égbolt alatt a birtokot mély csend öleli. A szökőkút halk csobogása kíséri a pillanatot, a kúria ablakaiból szelíd fény szűrődik ki. Itt minden nap úgy ér véget, hogy másnap új történet kezdődhessen.   Amennyiben úgy érzi, ez a birtok az Ön történetének következő fejezete lehet, ne halogassa a döntést. Ez egy életforma, és olyan lehetőség, amely ritkán adódik. Lépjen most, hogy a következő napfelkelte már itt köszöntse.   Amennyiben a hirdetés felkeltette érdeklődését, kérdése lenne, vagy szeretné megtekinteni, keressen bizalommal. Megkeresését szeretettel várom!   ÜDVÖZLETTEL: DR VINCELLÉR ZSUZSA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST +36 30-815-2510 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
Páratlan befektetési lehetőség Budapest szívében   Kivételes ajánlat: működő, hangulatos apartmanhotel Budapest belvárosának központi részén! A hotel egy barátságos belső udvaron, egy épületben helyezkedik el, amely nyugodt, madárcsiripelős atmoszférát kínál a vendégeknek – valódi oázist a város nyüzsgésében.   Miért érdemes választania? Kiváló elhelyezkedés Az ingatlan Budapest belvárosának szívében található, pár lépésre a főbb látnivalóktól, kiváló éttermektől és szórakozási lehetőségektől. Ez az egyedülálló lokáció garantálja a folyamatos vendégforgalmat és a magas kihasználtságot.   Már működő, jövedelmező üzlet Az apartmanhotel jelenleg is sikeresen üzemel, stabil ügyfélkörrel és biztos bevételi forrással.   Fejlesztési lehetőségek Az épülethez tartozó teljes lépcsőház megvásárlásával további bővítési lehetőségek nyílnak: növelhető a szobák száma, új szolgáltatások alakíthatók ki, amelyek tovább növelik a profitot.   Kapacitás A 10 szoba és 5 apartman összesen 550 m²-nyi területen helyezkedik el, amely ideális a vendégek kényelmes elhelyezéséhez és a hatékony működtetéshez. A vendégek számára rendelkezésre áll egy különálló, hangulatos reggelizőhelyiség, amely tovább emeli a szolgáltatás színvonalát. Ez a megoldás nemcsak a komfortérzetet növeli, hanem még vonzóbbá és versenyképesebbé teszi az apartmanhotelt a rövid- és hosszútávra érkező látogatók számára egyaránt. Téglaház. Zöld áram. Hőszivattyús fűtés, napelem van.  Azonnal birtokbavehető.   Mit nyer ezzel a befektetéssel? Azonnali bevételtermelő lehetőség   Gyors megtérülés  A vételár része: teljes bútorzat, eszközpark és know-how Rugalmas fejlesztési opciók a jövőbeli értéknövekedés érdekében   Egyedülálló alkalom, életre szóló befektetés Budapest egyik legértékesebb városrészében.   Ne hagyja ki! Ragadja meg ezt a lehetőséget, és váljon egy biztosan megtérülő, prémium befektetés tulajdonosává!
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 3. emeletén található, 58,23 nm-es, (54,25 nm lakás 7,95 nm terasszal) 2 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant. A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel!   Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert   Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra   Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált   Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, hogy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást.   Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak. Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 3. emeletén található, 43,55 nm-es, (41,36 nm lakás 4,37 nm terasszal) 2 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant. A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel!   Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert   Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra   Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált   Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, hogy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen   Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást.   Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak. Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 3. emeletén található, 45,36 nm-es, (40,36 nm lakás 10 nm terasszal) 2 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant. A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel!   Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert   Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra   Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált   Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, hogy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen   Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást.   Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak. Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 3. emeletén található, 44,29 nm-es, (42,58 nm lakás 3,41 nm terasszal) 2 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant. A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel!   Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert   Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra   Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált   Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, hogy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen   Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást.   Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak. Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 2. emeletén található, 58,23 nm-es, (54,25 nm lakás 7,95 nm terasszal) 2 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant. A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel!   Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra   Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált   Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, hogy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen   Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást.   Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak.   Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 2. emeletén található, 44,81 nm-es, (41,24 nm lakás 7,14 nm terasszal) 2 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant. A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel!   Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert   Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra   Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált   Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, hogy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen   Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást.   Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak. Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 2. emeletén található, 43,54 nm-es, (41,35 nm lakás 4,37 nm terasszal) 2 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant. A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel!   Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert   Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra   Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált   Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, hogy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen   Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást.   Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak. Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 2. emeletén található, 45,36 nm-es, (40,36 nm lakás 10 nm terasszal) 2 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant. A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel!   Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert   Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra   Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált   Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, hogy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen   Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást. Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak.   Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa  
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 2. emeletén található, 46 nm-es, (43,56 nm lakás 5,4 nm terasszal) 2 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant. A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel!   Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert   Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra   Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált   Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, hogy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen   Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást.   Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak.   Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa  
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 1. emeletén található, 58,23 nm-es, (54,25 nm lakás 7,95 nm terasszal) 2 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant.   A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel!   Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert   Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra   Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált   Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, hogy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen   Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást.   Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak.   Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 1. emeletén található, 46,59 nm-es, (41,24 nm lakás 10,7 nm erkéllyel) 2 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant.   A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel!   Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert   Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra   Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált   Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, hogy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen   Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást.   Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak.   Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 1. emeletén található, 47 nm-es, (42,2 nm lakás 9,58 nm terasszal) 2 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant. A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel!   Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert   Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra   Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált   Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, hogy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen   Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást. Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak.   Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 1. emeletén található, 54,05 nm-es, (41,35 nm lakás 25,4nm terasszal) 2 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant. A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel!   Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert   Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra   Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált   Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, hogy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen   Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást.   Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak. Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa  
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 1. emeletén található, 49 nm-es, (40,36 nm lakás 4+13,36 nm terasszal) 2 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant. A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel!   Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert   Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra   Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált   Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, hogy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen   Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást.   Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak.   Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 1. emeletén található, 44,29 nm-es, (42,58 nm lakás 3,41 nm loggiával) 2 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant.   A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel!   Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert   Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra   Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált   Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, hogy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen   Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást.   Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak.   Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa
Modern lakások a város szívében – értékálló befektetés a jövőnek   Budapest VIII. kerületének egyik legdinamikusabban fejlődő részén valósul meg ez a 36 lakásos, modern társasház, amely a fiatal városi életérzést és a jövőbe mutató műszaki megoldásokat ötvözi. A projekt célja, hogy olyan otthonokat kínáljon, amelyek egyszerre képviselnek modern kényelmet, időtálló értéket és magas bérbeadhatóságot.   A hirdetésben szereplő lakás A liftes társasház 1. emeletén található, 46,26 nm-es, (43,56 nm lakás 5,40 nm terasszal) 2 szobás lakás korszerű hőszivattyús fűtés–hűtéssel és teljes körű okosotthon-rendszerrel felszerelve várja új tulajdonosát. A burkolatok még választhatók, így a leendő tulajdonos saját ízlésére szabhatja az ingatlant.   A projektben jelenleg 41–65 nm-es, teraszos lakások érhetők el most bevezető áron, kedvező fizetési feltételekkel, hőszivattyús hűtés-fűtéssel és minden lakásban elérhető okosotthon-rendszerrel!   Miért különleges a projekt? Otthon Start Program – több lakás megfelel a támogatás feltételeinek Befektetésre is ideális – a kerületben erős a bérleti kereslet, különösen az egyetemisták és fiatal városlakók körében, ami stabil és gyors megtérülést biztosít Modern technológia – hőszivattyús padlófűtés és fan-coil hűtés, minden helyiségben termosztát, teljes körű okosotthon-rendszer előkészítve Választható prémium burkolatok – a minőség és az egyéni stílus találkozása Kortárs építészet – karakteres klinkertégla homlokzat, elegáns közös terek, gondozott belső kert   Lokáció – a városi élet középpontjában Egyetemek közelsége: Semmelweis Egyetem (SOTE), Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szolgáltatások: Corvin Pláza, Rákóczi téri Vásárcsarnok, éttermek, kávézók, szórakozóhelyek, parkok Közlekedés: M4 metró, több villamos (4, 6, 23, 24, 28, 37, 62A), busz (9, 99) és troli (72, 83) – mind rövid sétatávolságra   Fizetési ütemezés 20% szerződéskötéskor 80% a lakás átadásakor Az ár a szerződött vevők számára garantált   Átadás és személyre szabhatóság Várható átadás, beköltözés: 2026. IV. negyedév Választható burkolatok és belső megoldások a szerkezetkész állapotig Lehetőség lakói módosításokra, hogy az ingatlan teljesen egyéni igényekre szabható legyen   Összegzés A társasház a városi életstílus és a tudatos ingatlanbefektetés tökéletes találkozása. Akár első lakásként, akár bérbeadásra keres új építésű ingatlant, itt olyan lehetőséget talál, amely a jövő igényeire szabva kínál prémium műszaki tartalmat, kiváló elhelyezkedést és hosszútávon értékálló megoldást.   Most van itt az idő, hogy lefoglalja saját lakását bevezető áron – mielőtt a legjobb lehetőségek elfogynak.   Keressen bizalommal! dr. Vincellér Zsuzsa
ÚJÉPÍTÉSŰ, energetikailag korszerű, önálló, LUXUS családi ház a XVI. kerületben! KIVITELEZŐI BEVEZTŐ ÁRON!
CITYCARTEL INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   Egyedülálló, exkluzív ajánlat a családi házak piacán: KIVITELEZŐI BEVEZTŐ ÁRON! A XVI. kerület népszerű kertvárosi övezetében már épülő, modern, kétszintes, önálló és körbejárható családi házat kínálok eladásra a legmodernebb energetikai tulajdonságokkal.   A hatalmas, 1078 nm-es telken a ház a telek első felében helyezkedik el, ahonnan a kényelmes dupla garázsba is be lehet állni, míg az óriási terasz hátrafelé került tájolásra az intim, zöld kertre.   A teljes lakóterület 300 nm, és a ház kiosztása tökéletesen átgondolt a mindennapi használhatóság szempontjából. A nappalin kívül összesen 5 teljes értékű, könnyen berendezhető (szabályos téglalap alakú) szoba található.   Alsó szint: kétállásos garázs előtér fürdőszoba vendégszoba nappali amerikai konyha   Emelet: 4 külön nyíló, tágas szoba 2 fürdőszoba mosókonyha   A legnagyobb szoba, a szülői háló saját fürdőszobával és a hátsó kert felé tájolt privát terasszal rendelkezik. A többi három szoba számára is van egy nagy közös fürdőszoba.   A ház fűtéséről 16 kW-os hőszivattyú gondoskodik, a fenntarthatóságot támogatja a H tarifa, az extra hűtést pedig 6 db hűtő-fűtő klíma biztosítja. A tégla falakat 20 cm vastag szigetelés védi, a biztonságot pedig kamera rendszer és riasztó garantálja.   Kialakításra kerül a garázsban elektromos autó gyorstöltés, napelem kiállás, valamint öntözőrendszer kiállás.   Ez az újépítésű, extrán jó kialakítású és kifogástalan minőségben épülő ingatlan olyan családi ház a piacon, amiből nincs jelenleg másik ezen az áron és ilyen méretekkel. A vevőnek továbbá lehetősége van még a burkolatválasztásra, így a házat igényeihez és saját ízléséhez igazítva veheti át. Az ház még kérhető medencével vagy medence nélkül.   Amennyiben Ön ezt a házat keresi, szívesen megmutatom személyesen is. Az építkezés gyors ütemben halad, már állnak a falak, a munka pörög, és valószínűleg hamar elkel ez az ingatlan – ne hezitáljon!     Szeretettel várom hívását időpont egyeztetés végett.    DR. LÁSZLÓ TÍMEA INGATLANFORGALMI SZAKJOGÁSZ - INGATLANSZAKÉRTŐ   +36 30 815 2504 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
  C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:    ELADÓ Újépítésű Ikerház mindkét fele, Remeteváros csendes, budai hegyekre panorámás, elegáns utcájában   Egy modern villa lenyűgöző designnal, luxus belsőépítészettel   A szemet vonzó, design külső megjelenés a belső terekben is visszaköszön: kiemelt belsőépítészeti megoldások, prémium minőségi fa anyagok, a természet színeivel megépített belső terek, luxus kivitelben elkészült fürdők, konyha. Beépített lépcsőmegvilágítás, hangulat világítás megoldások.   Beosztása    149nm Nappali +3 hálószoba, 2 fürdő Földszint: Amerika konyhás nappali, 43nm terasszal, pergolával, előtér, vendégmosdó Emelet: 2 hálószoba erkéllyel, gardrób, fürdőszoba fürdőkáddal, zuhanyzóval  Tetőtér: Szülői háló, fürdőszoba fürdőkáddal, zuhanyzóval    Parkolás 1 gépkocsinak 18 nm  garázs, előtte + 1 beálló lehetőség a saját kertben 539 nm parkosított kert, öntözőrendszer   Alaprajz:   Tágas konyha-étkező-nappali: 32 m² 3 hálószoba: 17 m², 13 m², 12 m² 3 vizesblokk: 1,5 m², 12 m², 4,3 m² 2 gardrób: 3,8 m², 5,6 m² Mosókonyha: 1,9 m² Szabadtéri pihenés: 43 m²-es terasz  Műszaki tartalom: High-tech berendezések Modern, nagy teljesítményű Daikin hőszivattyú    Daikin fancoil berendezések a szobák fűtésére és hűtésére High-tech LOXONE intelligens otthon rendszer műszakilag előkészítve Automatikusan vezérelt alumínium redőnyök, forgatható lamellákkal AJAX vezeték nélküli riasztó és videó megfigyelő rendszer Olasz bioklimatikus pergola forgatható lamellákkal és LED szalag világítással.előlészítés, kérésre extra Quick-step prémium minőségű padlóburkolat 15 év garanciával Prémium minűségű szaniterek (Grohe, Geberit, Tress) Napelem előkészítés megtörtént   A házban előkészített extra tartalom a vevő kérésére egyedi igények alapján megvalósítható KERT - betelepített növényekkel Automatikus öntözőrendszer , füvesített, örökzöld növényekkel beültetett  A telken beállási lehetőség 1 autónak, az utcán több autónak parkolási lehetőség Infrastruktúra, környéken való lehetőségek: Budai tájvédelmi körzet, Hűvösvölgyi Nagyrét, Budakeszi Vadaspark, Gyermek vasút, Hármashatárhegyi repülőtér Hüvi, SPAR, Lidl, solymári Auchan a nagy bevásárlásokhoz Méltán híres Náncsi néni vendéglője Budapesti Kisboldogasszony templom Játszóterek a közelben Sportolási lehetőség minden mennyiségben A város legjobb iskolái a közelben, 7-15 perc távolságra: Gustave Eiffel Francia Óvoda, Általános Iskola és Gimnáznium American International School Klebelsberg Kuno Általános Iskola SEK Budapest International School (Spanyol-Angol) Greater Grace International School Javne Lauder Jewish Community Schools British International School   Az ikerház hamarosan beköltözhető, kérésre a tervezett bútorokat, ill. más extrát is be tudja helyezni a beruházó, így a komplett kulcsrakész Bútorozott ára: 365 millió Ft. Kérje a kulcsrakész ár teljes műszaki tartalmát!   Részletes információért keressen bizalommal!   ÜDVÖZLETTEL: Szabó Tünde Ingatlanszakértő Luxury Specialist   +36-30-815-2519 [email protected]   CITYCARTEL International Luxury Real Estate Agency    
Autentikus hangulatú, tornácos parasztház eladó Dunaegyházán!
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL REAL ESTATE AGENCY   bemutatja:   Hagyományos értékeket őrző, tornácos, fagerendás parasztházat kínálunk eladásra a parányi alföldi településen. A község központjától néhány percnyire, csendes utcában, kulturált környezetben álló ingatlan a XX. század húszas éveiben épült, rendkívül masszív, száraz falai a mai napig szilárdan állják az időjárás viszontagságait. A részlegesen felújított épület hagyományos tornácáról a 102 nm-es lakótérbe lépünk, ahol az eredeti konyha helyiséget – némi korszerűsítéssel – átadó pult beépítésével konyha és étkező részekre osztottak. A ház középpontjában álló helyiségből tágas, világos szobák nyílnak, melyekhez egy kisebb méretű hálószoba, valamint fürdőszoba és WC kapcsolódik. Az épület fűtéséről vegyes tüzelésű kazánnal üzemeltetett központi fűtésrendszer gondoskodik. A fedett terasz kiváló lehetőséget kínál az itt élők számára a gondtalan pihenésre. A 2.095 nm-es telken gondozott udvart és hátsókertet találunk.   Az ingatlan megvásárlásához CSOK és banki hitel is igényelhető.   Irányár: 19,8 M.Ft.   Irodánk teljes körű szolgáltatást nyújt Ügyfelei részére az eladó ingatlan forgalmi értékének meghatározásától, az ingyenes hirdetéseken és személyes bemutatáson keresztül, az energetikai tanúsítvány elkészítéséig és az adásvételi szerződés megszervezéséig.    A City Cartel Nemzetközi Luxus Ingatlaniroda Hálózat által közvetített ingatlanokat együttműködő partnereink az alábbi országokban ajánlják ügyfeleiknek: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Ciprus, Horvátország, Indonézia, Olaszország, Spanyolország.   ÜDVÖZLETTEL: VIZLER JÓZSEF INGATLANSZAKÉRTŐ - REALTY SPECIALIST +36 30-815-2529 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT DUNAFÖLDVÁR, BÉKE TÉR 7.
  C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:    ELADÓ Újépítésű Ikerház Remeteváros csendes, budai hegyekre panorámás, elegáns utcájában   Egy modern villa lenyűgöző designnal, luxus belsőépítészettel   A szemet vonzó, design külső megjelenés a belső terekben is visszaköszön: kiemelt belsőépítészeti megoldások, prémium minőségi fa anyagok, a természet színeivel megépített belső terek, luxus kivitelben elkészült fürdők, konyha. Beépített lépcsőmegvilágítás, hangulat világítás megoldások.   Beosztása    149nm Nappali +3 hálószoba, 2 fürdő Földszint: Amerika konyhás nappali, 43nm terasszal, pergolával, előtér, vendégmosdó Emelet: 2 hálószoba erkéllyel, gardrób, fürdőszoba fürdőkáddal, zuhanyzóval  Tetőtér: Szülői háló, fürdőszoba fürdőkáddal, zuhanyzóval    Parkolás 1 gépkocsinak 18 nm  garázs, előtte + 1 beálló lehetőség a saját kertben 539 nm parkosított kert, öntözőrendszer   Alaprajz:   Tágas konyha-étkező-nappali: 32 m² 3 hálószoba: 17 m², 13 m², 12 m² 3 vizesblokk: 1,5 m², 12 m², 4,3 m² 2 gardrób: 3,8 m², 5,6 m² Mosókonyha: 1,9 m² Szabadtéri pihenés: 43 m²-es terasz olasz pergolával Műszaki tartalom: High-tech berendezések: Modern, nagy teljesítményű Daikin hőszivattyú . Daikin fancoil berendezések a szobák fűtésére és hűtésére. High-tech LOXONE intelligens otthon rendszer műszakilag előkészítve Automatikusan vezérelt alumínium redőnyök, forgatható lamellákkal AJAX vezeték nélküli riasztó és videó megfigyelő rendszer Olasz bioklimatikus pergola forgatható lamellákkal és LED szalag világítással. Quick-step prémium minőségű padlóburkolat 15 év garanciával Prémium minűségű szaniterek (Grohe, Geberit, Tress) Egyedi gyártású beépített konyhabútor prémium európai anyagokból, Bosch készülékekkel. Napelem előkészítés megtörtént. KERT - betelepített növényekkel Automatikus öntözőrendszer , füvesített, örökzöld növényekkel beültetett . A telken beállási lehetőség 1 autónak, az utcán több autónak parkolási lehetőség. Infrastruktúra, környéken való lehetőségek: Budai tájvédelmi körzet, Hűvösvölgyi Nagyrét, Budakeszi Vadaspark, Gyermek vasút, Hármashatárhegyi repülőtér Hüvi, SPAR, Lidl, solymári Auchan a nagy bevásárlásokhoz Méltán híres Náncsi néni vendéglője Budapesti Kisboldogasszony templom Játszóterek a közelben Sportolási lehetőség minden mennyiségben A város legjobb iskolái a közelben, 7-15 perc távolságra: Gustave Eiffel Francia Óvoda, Általános Iskola és Gimnáznium American International School Klebelsberg Kuno Általános Iskola SEK Budapest International School (Spanyol-Angol) Greater Grace International School Javne Lauder Jewish Community Schools British International School   Az ikerház hamarosan beköltözhető, kérésre a tervezett bútorokat is be tudja helyezni a beruházó, így a komplett kulcsrakést Bútorozott ára: 365 millió Ft.   Részletes információért keressen bizalommal!   ÜDVÖZLETTEL: Szabó Tünde Ingatlanszakértő Luxury Specialist   +36-30-815-2519 [email protected]   CITYCARTEL International Luxury Real Estate Agency    
Felújításra szoruló kockaház eladó Dunaföldváron!
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL REAL ESTATE AGENCY   bemutatja:   Kiváló statikai állapotban lévő, viszont alapos felújítást igénylő kockaházat kínálunk eladásra az egyedülálló hangulatú, Duna-parti kisvárosban. A település centrumától kissé távolabb, csendes, kertvárosias jellegű utcában található ingatlan az 1960-as végén épült, masszív, száraz, tégla falai mindvégig derekasan állták az időjárás viszontagságait. A rendkívül jó elrendezésű épület középpontjában álló folyosóról két tágas hálószoba, valamint egy kisebb szoba és fürdőszoba nyílik. A ház hátsó traktusában nagy konyha és kamra foglal helyet. A családi ház fűtéséről gázkazánnal üzemeltetett központi fűtésrendszer gondoskodik. Az 1.426 nm-es telken elterülő előkert, udvar és hátsókert rendbetétele szintén az új tulajdonosra vár.   Az ingatlan megvásárlásához CSOK és banki hitel is igényelhető.   Irányár: 27 M.Ft.   Irodánk teljes körű szolgáltatást nyújt Ügyfelei részére az eladó ingatlan forgalmi értékének meghatározásától, az ingyenes hirdetéseken és személyes bemutatáson keresztül, az energetikai tanúsítvány elkészítéséig és az adásvételi szerződés megszervezéséig.    A City Cartel Nemzetközi Luxus Ingatlaniroda Hálózat által közvetített ingatlanokat együttműködő partnereink az alábbi országokban ajánlják ügyfeleiknek: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Ciprus, Horvátország, Indonézia, Olaszország, Spanyolország.     ÜDVÖZLETTEL: VIZLER JÓZSEF INGATLANSZAKÉRTŐ - REALTY SPECIALIST +36 30-815-2529 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT DUNAFÖLDVÁR, BÉKE TÉR 7.  
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:    az ETYEK Kápolnapark részén lévő befektetés célú fejlesztési területet   Építéssel foglalkozó vállalkozók figyelmébe ajánlom ezt a két kiváló fejlesztési területet  Budapesttől 26 km, Pátytól 14,7 km, Biatorbágytól 13,9 km, Bicskétől 9 km, Herceghalomtól 6,8 km távolságra. Kiváló elhelyezkedésű két telek az etyeki Kápolnaparkban.  A Kápolna lakópark összes területe gazdára talált, 50 család él a lakóparkban, nagyon szép házak épültek az elmúlt években. A Kápolnaparkkal szemben található Botpuszta lakóterületen újabb kb. 50 család él.  A telkek zöldmezős építési jellegű Vt-2 övezetbe tartoznak.A területfelhasználás jellege településközpont. 15%-ban beépíthető, 7,5 m magasságú épületek építhetők, szabadonállóan. Egy épület maximum 400 nm alapterületű lehet. Az épületek alsó szintje kereskedelmi, szolgáltató, sport célokat szolgáló helyiségeket, míg a felső szinten, szinteken lakásokat lehet kialakítani. A lakópark lakói is szívesen bérelnének itt irodát.  A nagyobb telek 6875 nm, a kisebb telek 4797 nm. A nagyobb telekre akár 3 darab 344 nm alapterületű épület, a kisebb telekre 2 db 360 nm alapterületű épület építhető. Természetesen más elosztás is lehetséges.  Kiváló aszfaltos út vezet az 1-es főúttól a lakópark előtt Etyekig. Az összes közmű megtalálható a területen. Szemben a híres bortúra szőlőskertje látható, a park mögött lévő Boti tó az   Etyeki Horgász Egyesület saját tulajdona és limitált, 170 fős taglétszámmal, egy exkluzív klubhoz hasonlóan működik. Tömegközlekedés szempontjából is kiváló elhelyezkedésű, hiszen a lakópark előtt van a Bicske és Budapest felé közlekedő távolsági járat megállója. A herceghalmi vasútállomás 6 perc alatt autóval megközelíthető, ahonnan naponta több vonattal lehet eljutni Budapestre. A településen át vezet a Budapest- Balaton kerékpárút.    Ára: 344.000.000,- Ft - a 6875 nm-es terület Ára: 240.000.000,- Ft - a 4797 nm-es terület     Az OTTHON Start programban igényelhető lakások építésére alkalmas terület.      ÜDVÖZLETTEL: SZEREDI PÁL SALES ASSOCIATE +36 20-745-6611 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT WWW.CITYCARTEL.HU
Csak nálunk
A birtok, ahol bárki megvalósíthatja az álmait
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:    Időtlen ékszerdoboz a természet ölelésében – Egy kúria, egy villa, három melléképület – és végtelen lehetőség –   Hajnal, amikor a föld még álmodik A rét fölött fátyolszerű köd sodródik, engedve a felkelő nap aranyló simításának. A harmat ezernyi apró gyöngyként ragyog a fűszálakon, a levegő friss, szinte érinthetően tiszta. A kúria széles tornácáról a tekintet lassan végigsiklik a végtelen zöldön, majd megakad a mozdulatlanul pihenő lovakon. A kertben a medence víztükre úgy őrzi a hajnal színeit, mintha egy festő most tette volna le az ecsetet. A konyha felől frissen őrölt kávé illata bontja meg a csendet – a birtok lassan ébredezni kezd. Adatok – A birtok Elhelyezkedés: Bács-Kiskun vármegye, Kecskeméttől mindössze 30 km, könnyen megközelíthető Terület: 93.302 m² (9,3 ha), teljesen körbekerített, erdő és legelő öleli körbe Állapot: gondosan karbantartott, önellátásra alkalmas A birtokon található egy 1850-es években épült, felújított nemesi kúria kültéri medencével, egy 2010-ben épült modern családi ház, valamint több melléképület is. A terület teljesen bekerített, villanypásztorral védett, lótartásra is kiválóan alkalmas, de gazdálkodásra, pihenésre is ideális.   Délelőtt, amikor a múlt kinyitja kapuit A kúria előszobája finoman visszhangozza a lépések neszét. A könyvtárszoba félhomályában a napfény vékony aranycsíkokban érkezik, lágyan megpihenve a könyvek gerincén. A nappali padlója halk sóhajjal engedi a járást, a cserépkályhák még őrzik a tegnap melegét. A kert felé kilépve a lombok közt átsuhanó szellő az arcot simogatja, a medence vize mozdulatlan, akár egy zöld bársonyra helyezett drágakő. Adatok – A kúria Építés: 1850, klasszicista stílus, történeti értékek megőrzésével Alapterület: ~ 600 m², két szint Helyiségek: földszinten tágas előtér és nappali, hálószoba fürdőszobával, könyvtár, étkező, konyha, vendég toalett, emeleten közösségi terek, jelenleg 2 hálószoba, de akár több is kialakítható, fürdőszoba Felújítás: 2002-ben teljes szerkezeti és esztétikai rekonstrukció Fűtés: központi fűtés (Remeha), cserépkályha Az épület önmagában is kiváló vendégek elszállásolására, reprezentatív magánrezidenciának vagy kulturális központnak, ahol a történelem és a kényelem kéz a kézben jár.   Kora délután, amikor a fény bejárja a házat A villa keleti teraszát szinte öleli a napfény. A dombtetőről a tekintet aranyló gabonatáblákon és zöld erdősávokon siklik végig. Bent a nappaliban a fény és árnyék lassú táncot jár a falakon, a konyhából friss kenyér illata terül szét. A pince mélyén sorakozó borospalackok és a biliárdasztal mellett függő lámpa egy nyugodtabb korszak hangulatát idézi. Adatok – A modern főépület Építés: 2010 körül Alapterület: ~630 m² (pince + földszint + emelet) Helyiségek: nappali + 6 szoba, konyha, fürdőszobák, tárolók, istálló Fenntarthatóság: 17,6 kWp napelem, saját kutak, elektromos autótöltő Fűtés: gáz cirkó, padlófűtés, radiátor, fa kandalló A korszerű gépészet és az energiatakarékos megoldások miatt ideális választás prémium vidéki szállás vagy magas presztízsű családi birtok számára.   Délután, amikor a birtok mesélni kezd A birtok belső útja mentén a fűszálak között lágyan játszik a szél, a napfény apró foltokban táncol a kavicsos ösvényen. A melléképület árnyas tornácáról a legelő végtelen zöldje tárul fel; belső terei lakófunkcióra is könnyedén átalakíthatók, így akár vendégházként, személyzeti szállásként vagy műhelylakásként is új életre kelhetnek. Mögötte a hűvös istálló áll, ahol minden részlet a régi idők gondosságát idézi. A magtárban vaskos gerendák hordozzák a múlt súlyát, ugyanakkor tágas tere és karakteres megjelenése lehetőséget ad arra, hogy új funkciót kapjon. A tágas garázs akár 10 autó befogadására is alkalmas - emellett a telken belül több, kényelmesen kialakítható parkolási lehetőség is rendelkezésre áll, így nagyobb rendezvények vagy vendégforgalom esetén is bőséges a kapacitás. Adatok – Melléképületek „Gólyatanya”: 130 m² lakórésszé alakítható + 160 m² istálló Magtár: 200 m², 1850 körül épült, karakteres fa szerkezet Tároló: 30 m², 2012-es építés Garázs A tágas melléképületek lovasbázis, kézműves műhely, rendezvényhelyszín vagy vendégház funkcióra egyaránt tökéletes alapot adnak.     Alkonyat, amikor a jövő körvonalat kap A nap lassan leereszkedik, rézszínű sugarai puhán cirógatják végig a birtok sziluettjét. A levegőben friss széna és virágzó hársfa illata keveredik, a tornácon ülve hallani, ahogy a távolban egy ló patája tompán koppan a földön. Itt, ebben a pillanatban könnyű elhinni, hogy a hely nemcsak a múltnak és jelennek, hanem a jövőnek is otthont ad. Ez a 9,3 hektáros, gondosan karbantartott birtok ritkán kínálkozó, szabályozásban is támogatott lehetőségeket nyit meg a fejlesztők előtt — mindezt olyan környezetben, ahol a természet, az épített örökség és a modern infrastruktúra harmonikusan egyesül. Lehetőségek: 1. Nyugdíjas lakópark fejlesztése – A nyugalom és biztonság szigete Miért jó befektetés? A helyi szabályozás teszi lehetővé a kialakítást. Kb. 30 lakóegység kényelmesen elfér. Nyugat-európai és skandináv nyugdíjasok számára ez igazi kincs: biztonság, megfizethető élet, kulturális közelség és jó klíma. Kiemelendő, hogy a nemzetközi kereslet a vidéki, de magas szolgáltatási színvonalú nyugdíjas otthonokra növekszik. 2. Lovasbázis  – Ahol a szenvedély otthonra talál A lovasturizmus Magyarországon is kiemelkedő szegmens, akár külföldi képviselőkkel, vendégekkel. Kombinálható edzőtáborokkal, gyermeklovas oktatással és versenyekkel. Családi turizmus célcsoportját is lefedi. Egész éves programkínálat kialakítható. Iskolai kirándulások és nyári táborok fogadására is alkalmas. 3. Gasztrofalu és farm-to-table étterem – A természet íze a tányéron A helyi alapanyagokra épülő konyha mellett kézműves pékség, sajtmanufaktúra, méhészet és borterasz várhatja az ideérkezőket. Miért jó befektetés? A gasztroturizmus világszerte növekvő trend. A birtok mérete önellátó termelést is lehetővé tesz. Ideális esküvők és céges rendezvények gasztronómiai kíséretéhez. 4. Művésztelep és alkotóközpont – Ahol a csend ihletet ad Az alkonyi fényben aranyló mezők, a kúria könyvtárszobájának félhomálya és a teraszról nyíló végtelen panoráma – mindez tökéletes alkotói környezet festőknek, íróknak, fotósoknak. Nemzetközi rezidensprogramok, nyári művészeti táborok, galériakiállítások is megvalósíthatók. Egyedi, inspiráló környezet. A kreatív turizmus egyre népszerűbb célcsoport. Ötvözhető kulturális rendezvényekkel és workshopokkal. 5. Egészség- és rekreációs központ – A test és lélek harmóniája Jóga a természetben, állatterápiás programok, erdei sétányok és személyre szabott diétás konyha – a birtok tökéletes alapot ad egy átfogó wellness– és rehabilitációs központnak. Az egészségturizmus az egyik leggyorsabban növekvő iparág. Kombinálható hosszú távú gyógyászati programokkal és rövid hétvégi retreat-ekkel. Nemzetközi páciensek és vendégek bevonzása lehetséges.   A birtok ideális nagytestű állatok tartására (az új tulajdonos nyithat alpaka vagy struccfarmot, esetleg saját lovardát), továbbá alkalmas lehet egészség- és gyerektábor (fogyókúrás-, nyári-,sport-, művészeti- vagy kalandtábor), egészségügyi központ (állatterápiás-,rehabilitációs-, alternatív gyógyászati- vagy terápiás központ), kreatív műhely, turisztikai attrakció, képzési- kulturális vagy sportközpont, kalandpark, phenő- vagy nyaralópark, nyugdíjas otthon (idősek otthona), ökogazdaság, művészeti rezidencia, társasági klub, gasztrocentrum (főzőiskola, farm-to-table) esküvői-és rendezvényhelyszín kialakítására is – melynek csak a képzelet szab határt!   A csillagos égbolt alatt a birtokot mély csend öleli. A szökőkút halk csobogása kíséri a pillanatot, a kúria ablakaiból szelíd fény szűrődik ki. Itt minden nap úgy ér véget, hogy másnap új történet kezdődhessen.   Amennyiben úgy érzi, ez a birtok az Ön történetének következő fejezete lehet, ne halogassa a döntést. Ez egy életforma, és olyan lehetőség, amely ritkán adódik. Lépjen most, hogy a következő napfelkelte már itt köszöntse.   Amennyiben a hirdetés felkeltette érdeklődését, kérdése lenne, vagy szeretné megtekinteni, keressen bizalommal. Megkeresését szeretettel várom!   ÜDVÖZLETTEL: DR VINCELLÉR ZSUZSA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST +36 30-815-2510 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
  C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:       Magával ragadó üzlethelyiség vált eladóvá az V. kerület egyik frekventált részén   Az utcafrontú, galériázott ingatlan lenyűgöző, hatalmas, modern üvegportállal és egyedi belmagassággal rendelkezik.   AZ INGATLAN FŐBB JELLEMZŐI A földszinti rész 55 nm, amelyben ki lett alakítva egy kis mosdó és raktár is. A galéria rész 34 nm. Azaz összesen 89 nm.      Az üzlet teljes belmagassága 630 cm, ami óriásivá varázsolja a teret. A galériázott rész alatt 263 a fenti üzletrész pedig 232 cm magas, ahol található egy külön leválasztott irodahelyiség. A belső berendezés nem tartozéka az üzlethelyiségnek, azok akár vétel esetén 24 óra alatt elszállításra kerülnek.   Az ingatlan rendelkezik riasztóval, légkondicionálással, fűtése házközponti.   Az edzett üvegportál belső automata védőráccsal ellátott.    A helyszín alkalmas lehet arany, ezüst, szőnyeg, Herendi, Zsolnay, karóra, antikvitás, ékszer, műtárgy és régiségkereskedelemre, zálogházra, valamint elrugaszkodva az utca profiljától magánklinika, iroda (ingatlan, ügyvédi), szépségápolás, vendéglátás (szendvicsbár, borkóstoló), vegyesbolt, edzőterem stb. kialakítására is.   Ajánlom azok számára, akik központi elhelyezkedést és elegáns, magas színvonalú környezetet keresnek.   Ár: 340 millió Ft   PLUSZ LEHETŐSÉG   Az ingatlan megvásárlása után, eladóvá válik a cég is, amely egy 117 nm-es felújított pince bérleti jogával rendelkezik. (Ez + 25 Millió Ft)  A 3 helyiséges pince bérleti díja:143.000 Ft/ hó.   A száraz pincehelyiség érdekessége, hogy benyúlik az üzlet alá, ami lehetőséget adhat az utcai üzlethelyiséggel való összenyitásra, amennyiben ehhez az önkormányzat hozzájárul.    A pinceszinten is van vizesblokk, mosdóhelyiség.   Amennyiben tetszik az ajánlatom, kérem jelentkezzen az alábbi elérhetőségeimen.   Irányár: 340.000.000 Ft   ÜDVÖZLETTEL: Polgár Anita Ingatlanszakértő - Realty Specialist +3630-815-2506 [email protected]    
  C I T Y C Λ R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   ELADÓ a II. kerületben, a Mechwart ligetnél, 6. emeleti, minőségi anyagakkal frissen felújított, duplakonfortos, erkélyes, panorámás, 2 és félszobás, berendezett, gépesített lakás.   A hat emeletes, liftes társasház a Margit körútról és a Mechwart liget felöl is megközelíthető. Parkolni a tér felöli, fizetős parkolóban lehet. A lakás az épület legfölső, 6. emeletén a folyosó végén van, igy az ingatlan előtt nem járkálnak.   Az előszoba bal oldalán található a dolgozószoba, amelynek az ablaka a tér felé néz, jobbra pedig  a zuhanyozós fürdőszoba és WC bejárata van.   Az előszobából nyílik az amerikai konyhás nappali. A konyhával szemben, a beépített szekrénysor után található a kádas fürdőszoba bejárata. A fürdőszoba mellett, a nappali bal oldaláról nyílik a hálószoba bejárata. A nappalinak és halószobának az ablakai és az erkély a Margit körút felé néznek csodálatos PANORÁMÁVAL a BUDAI VÁRRA.   A belsőépítész által tervezett és berendezett lakás azonnal beköltözhető.   A bútorozott és gépesített lakás irányára: 129 900 000.-Ft   Az ingatlannal kapcsolatos további részleteket készséggel megosztom, a megtekintést megszervezem, ha az alábbi elérhetőségeim valamelyikén megkeresnek a komoly érdeklődők.   ÜDVÖZLETTEL: FORGÁCS MAGDOLNA INGATLANSZAKÉRTŐ +3630-817-1551 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT         
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:      Luxus, fényár, elegancia – minden egy helyen!  Teljeskörűen felújított, okosotthon rendszerrel felszerelt, 76 m²-es álomlakás eladó a város szívében! Ha egy olyan otthonra vágyik, ahol a polgári stílus találkozik a modern technológiával, akkor ezt a lakást látnia kell! Egy harmadik emeleti, liftes épületben található, délkeleti fekvésű lakás minden négyzetcentimétere a kényelmet, a funkcionalitást és az esztétikumot szolgálja.   Tágas nappali biokandallóval Modern, gépesített konyha egyedi bútorzattal Luxuskivitelű hálószoba elegáns csillárokkal és óriási beépített szekrénnyel Exkluzív fürdőszoba egyedi zuhanykabinnal és praktikus tárolókkal Hangulatos dolgozószoba olvasókuckóval Frissen felújítva prémium minőségben:     Hőszivattyús padló- és mennyezeti fűtés-hűtés (3 zónás, távolról vezérelhető) Teljesen új víz- és villanyhálózat Hő- és hangszigetelt nyílászárók, motoros redőnyök LED világítás és dizájnlámpák minden helyiségben   3 helyiségben TV és internet, Riasztórendszer távfelügyelettel, Energiahatékony és fenntartható megoldásokkal Ez nem csupán egy lakás – ez egy életstílus. Egy fényekkel teli, inspiráló tér, ahol minden nap élmény.   Ideális választás igényes városlakóknak vagy befektetőknek egyaránt. Ne hagyja ki! Hívjon most, és legyen Ön az első, aki beleszeret ebbe a páratlan otthonba!   Amennyiben a hirdetés felkeltette érdeklődését, hívását szeretettel várom! Dr. Vincellér Zsuzsa +36 30 815 2510 [email protected]
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:     PANORÁMÁS, MINIMÁL STÍLUSÚ LUXUSVILLA ELADÓ! A II. kerület egyik legexkluzívabb részén kínáljuk megvételre ezt a 2021-ben épült, 4 szintes, minimál stílusú luxusvillát, amely három különálló lakásként is funkcionálhat, ugyanakkor bármikor egybenyitható, így tökéletes választás többgenerációs családoknak, reprezentatív irodának, rendelőnek vagy ezek kombinációjának.   Az ingatlan 1005 nm-es, két utcáról is megközelíthető telken áll, és a legmagasabb műszaki és esztétikai színvonalat képviseli. A hatalmas üvegfelületeken keresztül a városra és a zöld dombokra nyíló, lélegzetelállító panoráma minden szinten élvezhető.   Főbb paraméterek: Bruttó összterület: ~600 nm Lakások száma: 3 különálló egység, önálló bejárattal Szobák összesen: 3 nappali, 7 hálószoba + 2 félszoba Teraszok: 100 nm panorámás körterasz jacuzzival és szauna előkészítéssel Telek mérete: 1005 nm, parkosított kerttel Garázs: 4 állásos teremgarázs 2 elektromos gyorstöltővel, tárolókkal és mosókonyhával Lift: 6 személyes, minden szintet kiszolgál Energetika: AA++ besorolás, Daikin hőszivattyú padló- és mennyezethűtéssel, központi szellőztetéssel Okosotthon: Loxone rendszer (fűtés, hűtés, világítás, árnyékolás, öntözés, riasztó, hangszórók stb.)   Belső elrendezés: Pinceszint (137,2 nm): 4 autós teremgarázs, 2 db elektromos gyorstöltő, nagyméretű beépített mosókonyha, 3 tároló, gépház. Első szint (110,19 nm): 2 hálószoba, gardrób, nappali, étkező, egyedi készítésű konyha beépített gépekkel, 2 fürdőszoba, külön WC, kertkapcsolat és terasz. Második szint (129,57 nm): 2 hálószoba, dolgozószoba, nappali, étkező, prémium konyha beépített gépekkel, 2 fürdőszoba, mosógépszekrény, külön WC, panorámás nagy terasz. Harmadik szint (120,32 nm): előszoba, designbútorokkal berendezett nappali, egyedileg beépített Snaidero olasz konyha, nagyméretű étkező, hálószoba, gardrób, fürdőszoba, vendég WC. Negyedik szint (44,74 nm + 100 nm terasz): 2 hálószoba, gardrób, 2 fürdőszoba, és egy 100 nm-es tetőterasz lenyűgöző panorámával, jacuzzival és szauna kiépítési lehetőséggel. Extrák és design: Egyedi tervezésű beépített bútorok Snaidero olasz konyhák csúcskategóriás gépekkel Minőségi szaniterek, kerámia burkolatok, parketták Különleges falfestések és faburkolatok Design világítótestek 3 rétegű alumínium nyílászárók, pliszé szúnyoghálók, zsaluziák, üvegkorlátok Gondozott kert pázsittal, növényekkel, kültéri kondipark kialakítása folyamatban Előkészítve az Ampron Genova 70-es medence telepítésére Ez a villa több, mint egy otthon: életforma, amely a luxust, a biztonságot és a nyugalmat ötvözi a város közelségével. Egy hely, ahol a mindennapokból ünnepnap lesz, ahol minden részlet a kifinomultságról és a minőségről árulkodik. Ha Ön is olyan ingatlant keres, amely egyszerre befektetés és életélmény, ahol a luxus találkozik a funkcionalitással, akkor ne hagyja ki ezt az egyedülálló lehetőséget! Lépjen most – hívjon minket, és győződjön meg személyesen, mit jelent a luxus új dimenziója!   ÜDVÖZLETTEL: DR VINCELLÉR ZSUZSA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST +36 30-815-2510 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT  
KÖZVETLEN DUNA PARTI, PANORÁMÁS, NAGY TERASZOS, TEREMGARÁZSOS TÁRSASHÁZ HAJÓTÁROLÁSI LEHETŐSÉGGEL!   Eladó egy különleges tégla lakás Budapest III. kerületében, mely a város ezen szegletében igazi gyöngyszemnek számít. Az ingatlan alapterülete 800 négyzetméter, amely bőséges teret kínál a kényelmes életvitelhez. A telekméret 1 000 négyzetméter, így a zöld környezet és a szabad tér élvezete garantált. A ház   800 nm-es, 150 nm terasz, és 1000 m2 saját parkosított kert , 12 autó tárolására alkalmas teremgarázs, és az épület mellett  plusz parkolóhely tartozik hozzá.   A jelenlegi beosztás mellett az alsó lakás 270 nm-es 3 hálószobás, óriási nappalis, étkezős és konyhás, 3 fürdőszobás, 2 gardrobszobával, 100 nm terasszal óriási belső terekkel rendelkezik. Az  emeleti lakásokhoz 3 hálószoba , amerikai konyhás nagy nappali, 2 vagy 3 fürdőszoba, gardrobok, és nagy teraszok tartoznak. Mindenhol beépített gépesített konyhák találhatóak. A szobák külön nyílnak, a lakás hűtéséről klíma gondoskodik. A 4  fürdőszobában kád és zuhanyzó valamint wc és bidé került kialakításra, a másik 3  fürdőszobában zuhanyzó és  wc van. Az ablakokon elektromos zsaluziák vannak. Az ingatlan külső állapota kiváló, ami azt jelenti, hogy az új tulajdonos azonnal beköltözhet, anélkül, hogy felújítási munkálatokba kellene kezdenie. A fűtés hőszivattyús rendszerrel biztosítja a komfortos hőmérsékletet az év bármely szakában, ami gazdaságos és környezetbarát megoldás. A parkolásra garázsban van lehetőség, így a járművédelem is megoldott. A teljes házat hőszivattyús gépészet látja el, a fűtése padlófűtés, a hűtését pedig az álmennyezetbe épített Fan-coil berendezés szolgáltatja.. A szellőzést hő visszanyerős rendszer biztosítja. Az egész lakásban padlófűtés garantálja a kényelmet. A rezsi nagyon kedvező, mert a tetőn napelemek vannak elhelyezve, lakásonként 5 KW. Az irányár 1 995 000 000 Ft, amely egy ilyen méretű és minőségű ingatlan esetén rendkívül kedvező lehetőséget kínál a potenciális vásárlók számára. Ne hagyja ki ezt a páratlan lehetőséget, hogy saját otthonává tegye ezt a lenyűgöző tégla lakást Budapest szívében!  
KÖZVETLEN DUNA PARTI, PANORÁMÁS, NAGY TERASZOS, TEREMGARÁZSOS TÁRSASHÁZ HAJÓTÁROLÁSI LEHETŐSÉGGEL!   Eladó egy különleges tégla lakás Budapest III. kerületében, mely a város ezen szegletében igazi gyöngyszemnek számít. Az ingatlan alapterülete 800 négyzetméter, amely bőséges teret kínál a kényelmes életvitelhez. A telekméret 1 000 négyzetméter, így a zöld környezet és a szabad tér élvezete garantált. A ház   800 nm-es, 150 nm terasz, és 1000 m2 saját parkosított kert , 12 autó tárolására alkalmas teremgarázs, és az épület mellett  plusz parkolóhely tartozik hozzá.   A jelenlegi beosztás mellett az alsó lakás 270 nm-es 3 hálószobás, óriási nappalis, étkezős és konyhás, 3 fürdőszobás, 2 gardrobszobával, 100 nm terasszal óriási belső terekkel rendelkezik. Az  emeleti lakásokhoz 3 hálószoba , amerikai konyhás nagy nappali, 2 vagy 3 fürdőszoba, gardrobok, és nagy teraszok tartoznak. Mindenhol beépített gépesített konyhák találhatóak. A szobák külön nyílnak, a lakás hűtéséről klíma gondoskodik. A 4  fürdőszobában kád és zuhanyzó valamint wc és bidé került kialakításra, a másik 3  fürdőszobában zuhanyzó és  wc van. Az ablakokon elektromos zsaluziák vannak. Az ingatlan külső állapota kiváló, ami azt jelenti, hogy az új tulajdonos azonnal beköltözhet, anélkül, hogy felújítási munkálatokba kellene kezdenie. A fűtés hőszivattyús rendszerrel biztosítja a komfortos hőmérsékletet az év bármely szakában, ami gazdaságos és környezetbarát megoldás. A parkolásra garázsban van lehetőség, így a járművédelem is megoldott. A teljes házat hőszivattyús gépészet látja el, a fűtése padlófűtés, a hűtését pedig az álmennyezetbe épített Fan-coil berendezés szolgáltatja.. A szellőzést hő visszanyerős rendszer biztosítja. Az egész lakásban padlófűtés garantálja a kényelmet. A rezsi nagyon kedvező, mert a tetőn napelemek vannak elhelyezve, lakásonként 5 KW. Az irányár 1 995 000 000 Ft, amely egy ilyen méretű és minőségű ingatlan esetén rendkívül kedvező lehetőséget kínál a potenciális vásárlók számára. Ne hagyja ki ezt a páratlan lehetőséget, hogy saját otthonává tegye ezt a lenyűgöző tégla lakást Budapest szívében!  
Örökpanorámás Álomotthon Velencén
C I T Y C Λ R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja: Eladásra kínálunk egy lenyűgöző, modern luxusvillát Bence-hegy egyik legszebb pontján, lélegzetelállító, teljes panorámával a Velencei-tóra – minden egyes helyiségből! A hatalmas üvegfelületeknek köszönhetően az otthon egész nap természetes fényben fürdik, ami tovább fokozza a térérzetet és a luxus életérzést. Ez a ház valódi ritkaság, ahol a kényelem, a design és a prémium kivitelezés találkozik.   Főbb jellemzők: 4 tágas hálószoba, mindegyik saját fürdőszobával 2 állásos garázs elektromos autótöltővel 4×10 méteres fűthető kültéri medence Impozáns gardróbszoba   Hőszivattyús (fan-coil) fűtés-hűtés rendszer + padlófűtés Prémium burkolatok és szaniterek minden helyiségben 3 rétegű, hőszigetelt nyílászárók Okos biztonsági rendszer: kamerarendszer és riasztó Motoros redőnyök az összes nyílászárón 150 m²-es burkolt terasz + 10 m²-es emeleti erkély   Ez az ingatlan nemcsak gyönyörű és praktikus, de kiváló befektetés is, akár állandó lakóhelynek, akár második otthonnak. Budapesti és nagyvárosi lakás/lakások beszámítása lehetséges a vételárba!   A megtekintésért forduljon hozzánk bizalommal – örömmel mutatjuk meg személyesen ezt a különleges otthont.   Ára: 339.000.000 Ft.   DR. BOZÓ JÁZON Értékesítési munkatárs Luxury Specialist   +36 30 815 2517 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
MODERN, VILÁGOS LAKÁS, EXKLUZÍV TÁRSASHÁZBAN A DUNAPARTI SÉTÁNYON   Közvetlenül a Duna-parton  a Lechner Ödön sétányon PANORÁMÁS, KLIMATIZÁLT 59 nm-es, kiváló elosztású amerikai konyhás nappali + hálószobás, TÁGAS, VILÁGOS, ELEGÁNS, ERKÉLYES lakás ELADÓ egy portaszolgálatos, LIFTES társasház 8. emeletén! FŐBB JELLEMZŐK amerikai konyhás nappali kényelmes hálószoba elegáns, kádas fürdőszoba külön WC mosdóval közlekedő gardróbbal 4 nm-es erkély klíma fancoil rendszerű hűtés-fűtés   A TÁRSASHÁZ SZOLGÁLTATÁSAI Korlátlanul és díjmentesen használhatók – élvezze a pihenést és a kikapcsolódást otthonában! 24 órás recepció (levelek, csomagok átvétele) gondozott, parkosított kert játszótér medence, jakuzzi, szauna edzőterem squashpálya biliárdszoba könyvtárszoba   LOKÁCIÓ ÉS KÖZLEKEDÉS Kiváló infrastruktúra, remek közlekedési lehetőségek, a belváros pár perc alatt elérhető. Csendes, mégis élettel teli környék – ideális azoknak, akik nyugalmat keresnek kompromisszumok nélkül.   BKK JÁRATOK Villamos:2, 2B, 23, 24 Busz: 54, 55, 223E, 224, 224E, 255E Éjszakai: 918, 923, 934, 979, 979A   KÖLTSÉGEK Közös költség: 96.550 Ft/hó Rezsi: egyedi mérés alapján fizetendő   Mélygarázsban parkolási lehetőség és elektromos autó töltés lehetőség adott. Az ingatlan jelenleg bérbeadott.   Kinek ajánljuk? Ez a lakás tökéletes választás azok számára, akik kompromisszumok nélküli otthont keresnek, vagy kiemelkedő befektetési lehetőséget látnak a prémium lokációban és az exkluzív kialakításban.   Ne hagyja ki ezt a ritka lehetőséget! Keressen bizalommal, tekintse meg személyesen, és tegyen ajánlatot! Örömmel segítek, hogy a lehető legjobb feltételekkel valósíthassa meg elképzeléseit. Szeretettel várom megkeresését!   ÜDVÖZLETTEL:   BACSA BRIGITTA INGATLANSZAKÉRTŐ - REALTY SPECIALIST   +36 30 815 2512 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT WWW.CITYCARTEL.HU
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
»